Izlandon januártól törvénysértő több pénzt adni egy férfinak, mint egy nőnek, ugyanazért a munkáért
Izlandon januártól törvénysértő több pénzt adni egy férfinak, mint egy nőnek, ugyanazért a munkáért
Nemzetközi
04/01/2018
Izlandon január 1-től törvénysértő több pénzt adni egy férfinak, mint egy nőnek, ugyanazért a munkáért. Az év első napján lépett hatályba az a törvény Izlandon, amelynek alapján törvénysértő lesz egy férfinak ugyanazért a munkáért többet fizetni, mint egy nőnek. Ezzel Izland lett az első ország, ami törvényileg ismerte el az egyenlő bérek elvét. Az új szabályozás értelmében a legalább 25 főt foglalkoztató vállatoknak és kormányzati ügynökségeknek rendelkezniük kell majd egy állami igazolással arról, hogy betartják az egyenlő bér-szabályokat. Azok pedig, akik nem így járnak el, büntetést kell fizessenek. Izland már eddig is élen járt a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségek visszaszorításában, a Világgazdasági Fórum toplistáján rendre a legegyenlőbb országok között szerepeltek, írja a 444.hu . Ugyanakkor hiába értek el sok javulást ezen a területen az elmúlt évtized során, még mindig megmaradt némi különbség a bérekben, aszerint, hogy férfi vagy nő kapja-e. A törvényt egyébként azért hozták meg, mivel az eddig is érvényben lévő béregyenlőségi irányelv a törvényhozók szerint nem gyorsította meg eléggé a folyamatot. Az izlandi kormány célja, hogy 2020-ra teljesen felszámolják a nemek közötti bérkülönbséget.

Mondd el a véleményed
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bejelentkezés Feliratkozás Facebook Bejelentkezés
Felhasználok hozzászólásai
0